fbpx
Palágyi Kata tanácsadó szakpszichológus és mediátor honlapja
COVID19

A járvánnyal kapcsolatos konfliktusok ismerősökkel, idegenekkel

Kerüld az értelmetlen vitát!

A járvány kapcsán sok konfliktusod alakulhat ki azokkal, akikkel mást gondolsz a járvány kezeléséről, arról, hogy milyen viselkedés a megfelelő ebben az új helyzetben vagy milyen korlátozások indokoltak.  A vélemények a viták során gyakran úgy jelennek meg, mintha csak két szélsőséges értelmezés lenne. Ilyenkor az emberek hajlamosak egymást címkézni.  Járványhívőknek és járványtagadóknak vagy rettegőknek és felelőtleneknek nevezve egymást. Miközben a két szélsőség erőteljesen megjelenik, a vitától gyakran nem látják, hogy ezek között számtalan árnyalat létezik mind hozzáállásban, mind cselekvésben. A viták a helyes cselekvésről és a helyzet helyes értelmezéséről a legtöbb esetben erősen indulatvezéreltek, a felek nem törekszenek egymás szempontjainak megértésére, arra, hogy megismerjék azokat az információkat, amik alapján a másik fél véleménye kialakult. Márpedig , ha nem azonos információk alapján alkotunk véleményt, akkor nagyon nehéz egymás megértése.

Számos különbözőség nehezíti a megértést! 

Az információs különbségeken túl sok más tényező is okozza, hogy teljesen másképpen reagálunk a helyzetre.

Az emberek különböznek 

●        Élethelyzetük

●        Egzisztenciális helyzetük

●        Lakáskörülményeik

●        Munkakörülményeik

●        Egészségi állapotuk

●        Szeretteik egészségi állapota

●        Személyiségük jellemzőinek szempontjából.

További különbségek

Jelenleg pedig már azok a különbségek is hozzáadódnak ezekhez, hogy milyen személyes tapasztalatai, veszteségei vannak az embereknek a járvánnyal kapcsolatban. Ha a saját helyzeted  tekinted  alapnak és ha nem törekszel tudatosan arra, hogy tágítsd a nézőpontod, akkor nem veszed figyelembe, hogy másoknak teljesen más körülmények között kell szembenéznie a járvánnyal. Ebben az esetben nem fogod látni, hogy  a járvány és annak kezelése kapcsán meghozott intézkedések sem egyforma mértékű és jellegű veszteségeket és stresszt okoznak az embereknek. Illetve azt is érdemes figyelembe venned, hogy a különböző személyiségű embereknek más-más stratégiája van a nehéz helyzetek kezelésére!

Ez a rengeteg különbség nagyon nehézzé teszi egymás megértését még akkor is, ha erre őszintén törekszel. Valódi eszmecsere akkor tud a témában kialakulni, ha a másik körülményeit képes vagy részletesen megismerni és figyelembe venni. Idegenekkel vagy távoli ismerősökkel kapcsolatban pedig nem tűnik reálisnak, hogy ennyi energiát tegyünk egy-egy beszélgetésbe, ráadásul ehhez mindkét fél szándékára szükség van. Így az egymás vehemens győzködése több energiát vesz el, mint amennyi eredménye van, ésszerűbbnek tűnik ezeket a vitákat elkerülni. De mi van, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk elkerülni?

Ha nem tudod elkerülni, próbáld megérteni! Első sorban saját magadat!

Azok az indulatok, amik miatt ezek a viták ilyen hevesek lesznek okkal dolgoznak bennünk. Nézzünk meg két szélsőséges példát:

“A” szigorúan betart minden korlátozó szabályt, amit a járvány kezelése kapcsán bevezettek. Még annál is többet tesz, igyekszik sehová sem menni, hónapok óta. Csak a munkahelyére jár vagy esetleg home officban dolgozik, nem vásárol, nem szórakozik. Amikor azt hallja, látja, hogy “B” viszont ahogy csak lehet kijátsza a szabályokat, mindenhová, ahová tud ugyanúgy jár, mintha semmi sem lenne, akkor ez indulatot fog benne kelteni.  Mivel a vírus elleni védekezés egy olyan jellegű közös cél, ami akkor hatékony, ha a szabályokat, ajánlásokat mindenki betartja, akkor ha “A” sokat tesz bele ebbe a közös munkába és azt látja, hogy “B” nem hajlandó kicsit sem beletenni, akkor jogosan lesz frusztrált, hiszen a saját erőfeszítése ellen dolgozik “B” és az eredmény közös lesz.

“B” nem tartja be a szabályokat, csak amit feltétlenül muszáj, nem ért egyet a korlátozásokkal. Azt gondolja, hogy a vírus nem létezik/ nem komoly . Ő azt éli meg, hogy kívülről ráerőltettek olyan szabályokat, amik korlátozzák őt és nem látja úgy, hogy ezeknek haszna lenne.  “B” is frusztrált, mert úgy gondolja “A” nem látja reálisan a helyzetet és azok miatt van korlátozva, akik úgy látják, mint “A”

Ezekre a helyzetekre a vita nem lesz megoldás.

Hiszen, ha egymást meg is tudnák győzni ( ami a fent említettek miatt igen nehéz lenne), akkor sem változna igazán a  helyzetük.

Ha nem akarsz meddő vitákba belefolyni, akkor érdemes a fókuszt áthelyezni a saját viselkedésedre. A többiek viselkedésével kapcsolatban pedig elfogadni, hogy ez egy olyan tényező, amin nem tudsz változtatni! Amikor arra gondolsz, hogy mennyit teszel bele a nagy közös munkába, akkor ne ahhoz hasonlítsd, hogy más mit tesz bele, hanem ahhoz, hogy a saját lelkiismereted szerint te mekkora hozzájárulással érzed jól magad! 

“B” nem “A” miatt van korlátozva, sőt, ha ” A” is úgy viselkedne, mint ő, akkor az valószínűleg nagyobb szigorításokhoz vezetne. Attól, hogy meggyőzné “A”- t a helyzete nem vàltozna.

“A” valószínűleg akkor sem lenne lazább, ha “B” is ugyanannyit tenne, mint ő, tehát, amit ő maga beletesz, azt nem “B” miatt teszi bele, hanem saját maga miatt. Persze ettől még érezhet frusztrációt amiatt, hogy ő már MINDENT megtesz és nem tud többet. De ha valóban szeretne többet beletenni, akkor rengeteg módja van ebben a helyzetben mások támogatásának, segítésének és ebbe az irányba mindig lehet még kutakodni, új lehetőségekért. Ha az öngondoskodás és a saját hatékony tettekre koncentrálás van fókuszban, akkor mások nem viselkedése kevésbé lesz frusztráló.

Ha mégis vitázni szeretnél, akkor először a tényekről beszélgess!

Dönthetsz úgy, hogy mások meggyőzésével szeretnél hozzájárulni a járvány elleni védekezéshez. Ebben az esetben érdemes figyelembe venni, azokat a szempontokat, amiket az építő vitához írtam.( Bár az említett cikk a párkapcsolati vitákról szól, a tanácsok többsége bármilyen vita esetén alkalmazható.) Ezen kívül mivel ez nem egy személyes konfliktus, érdemes a tényekre koncentrállni, információt megosztani, tisztán látni, hogy a másik fél milyen tények alapján milyen következtetéseket von le. Abban az esetben, ha nem tudtok arról megegyezni, hogy mit tekintetek ténynek, a további vita már értelmetlenné is válik. Vagyis először szorítkozz a tényekre, az információk megosztására!

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek nyomj egy like-ot a facebook oldalamra is!

Megosztás:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Cookie (Süti ) tájékoztató A Sütik feladata A sütik információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak, továbbá részt vesznek néhány látogatói statisztikai információ gyűjtésében. A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. A cookie-k nem tartalmaznak olyan adatot, amely által a weboldal látogatói azonosíthatóak, azok kizárólag a felhasználó számítógépének felismerésére alkalmasak. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a palagyikata.hu weblapot, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k A weblap alkalmazza a Google Analytics .A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a palagyikata.hu és aldomainjai információkat gyűjtenek azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Bezárás