Hogy mennyire örömteli a szex a párkapcsolatban, azt nagyon meghatározza a kapcsolat működése. A szexhez bizalom kell, egymásra hangolódás, figyelem.
Ebben a bejegyzésben ahhoz szeretnék néhány szempontot adni, hogy milyen tényezők vezetnek összehanghoz a szexben.
Beszéljetek róla!
Vannak akiknek nehéz a szexről beszélni gátlásai miatt. Ennek ellenére érdemes legyőzni ezeket a gátlásokat, mert , ha tudjátok, mire vágyik a párotok, sokkal jobb lehet a szex!
Mesélhettek egymásnak a fantáziáitokról, de konkrét kéréseket is érdemes megfogalmazni.
Természetesen az ilyen beszélgetéseknek meg van az ideje és helye. Mindenképpen nyugodt helyzetben és olyan hangulatban beszélgessetek ilyesmiről, amikor egymásra vagytok hangolva.
A kérések, javaslatok megfogalmazásánál fontos, hogy ne az eddigi szex kritikájaként fogalmazz, illetve mindig add meg a lehetőséget arra, hogy a másik nemet mondjon!
Néha a beszélgetést az nehezízi, hogy nem találjátok a megfelelő szavakat. Ebben adok egy kis segítséget a bejegyzéshez kapcsolódó videóban.
A nem joga
Az ellazultság a jó szex alapja, az ellazultsághoz pedig bizalom kell. Aki fél, nem érzi biztonságban magát, tart tőle, hogy kellemetlen élmény éri, az nem fogja tudni élvezni a szexet. Ezért fontos, hogy ne kényszerítsétek egymást semmire, mindig legyen lehetősége a másiknak nemet mondani.
Ha egyáltalán nincs kedve valakinek a szexhez, legyen joga nemet mondani! Beszéljetek erről! Ha nyomást gyakorol egyik fél a másikra, a szex feladattá, kényszerré válhat, és pont a lényeg veszhet el, a kölcsönös örömszerzés.
Fontos tisztázni, hogy a nemet a másik ne elutasításként élje meg! Ne várjátok el egymástól, hogy a másik mindig készen álljon!
Ugyanígy, a konkrét javaslatokra, a „hogyanonkra” is mondhasson mindenki nemet.
Csak olyan történjen szex közben, amit mindketten akartok!
A legfontosabb szabály a szexuális életben, hogy mindkét fél örömét kell, hogy szolgálja. Vagyis ne hagyd, hogy a párod olyasmit kényszerítsen rád, ami benned rossz érzést kelt! És fogadd el, ha ő mond valamire nemet! Persze , ez nem azt jelenti, hogy csak a saját vágyaink fontosak. Ha a párod vágyik valamire ami számodra nem különösebben izgató vagy izgalmas, de nincs benned rossz érzés a dologgal kapcsolatban, akkor ki lehet próbálni, hiszen a másik öröme is okozhat örömöt. De mindig fontos szem előtt tartani, hogy ha ezt kötelességérzetből teszed, akkor az nincs rendben. Az érzelmi kényszer ugyanúgy kényszer, ha valaki a másik által gyakorolt vélt vagy valós nyomás miatt tesz meg olyat, ami nem esik jól, akkor rombolja a kapcsolatot. Hiszen ez hosszú távon biztosan ahhoz vezet, hogy a szexualitás rossz élményekkel és bizalmatlansággal lesz terhelt.
Beszéljétek meg a félelmeiteket!
Sokat tudtok egymás félelmén csökkenteni, ha beszéltek róla. Sőt már maga a tudat, hogy a másik tud róla sokat segít, persze elmondani nem mindig könnyű. A nők gyakran saját testükkel kapcsolatban szoronganak. Úgy gondolják, hogy valamelyik részük csúnya, a férfiak méreteik vagy az aktus hossza miatt szoronganak gyakran. A legtöbb félelmen segíteni tud egy szerető partner, hiszen ha szeret, akkor valószínűleg ezeket az apró hibákat máshogy látja, mint mi. Emlékezzünk csak milyen sokra tartja Mr. Darcy, Britget Jones hájacskáit:-)
Azért fontos ez, mert amikor valaki arra figyel szex közben, hogy elkerüljön egy pózt, amiben csúnyának tartja magát, azzal a saját élményét mindenképpen, de jó eséllyel a másikét is elrontja. Hidd el, hogy kívánatosnak talál, bizonyíték hogy éppen szeretkeztek. Inkább gondolj közben arra, hogy mennyire vadítóan szexisnek lát most ő! Ha ehhez segítség kell, kérd meg, hogy mondja közben, hogy milyennek lát! Ha átéled hogy mennyire szép vagy a számára, az a szexuális élményt is fokozza!
Figyeljetek egymás tempójára !
A harmonikus szex fontos része, hogy egy pár mennyire tud szinkronba kerülni, mennyire tudja, hogy mi örténik éppen a másikkal. Mivel hagyományosan a férfi az aktívabb fél, így ezt a férfi feladatának szokás tekinteni. De az sem törvényszerű, hogy ő legyen az aktívabb, ráadásul az aktívabb félnek ugyanúgy szüksége van a figyelemre. Bár a férfi izgalmi állapota egyértelműbb, mint a nőé, az, hogy hol tart a folyamatban pontosan ugyanúgy lehet kevésbé látványos. Ezért az igazi összehangolódást az tudja eredményezni, ha mindketten figyeltek egymásra.
Adj visszajelzést szex közben!
Nagyon fontos, hogy a partnered visszajelzést kapjon arról, hogy amit éppen csinál, az milyen érzés neked. Ha szavakkal nem szeretsz, apró sóhajokkal, dünnyögéssel, nyögéssel vagy akár sikítással is visszajelezhetsz neki, hogy éppen hogy érzed magad. De a tested is beszélhet, gondolj csak arra, amikor egy macskát simogatsz, hogyan simul oda, hogyan tartja oda az ember kezéhez azt a részt, amelyiket szeretné, ha simogatnánk. A visszajelzés különösen fontos, ha egy kapcsolat elején vagytok, hiszen még nem tudja a másik, hogy melyek az erogén zónáid, milyen érintésre van szükséged. Ha nem reagálsz arra, amit csinál továbbra sem fogja tudni, ráadásul elbizonytalanodik, ami a férfiakra elég lankasztóan hat. Ha tudja, érzi, hogy örömet okoz, az, az ő vágyát is fokozza és hidd el ha sokáig vagytok együtt később már apró rezdülésekből is tudni fogja, hol tartasz és mire vágysz.
A kudarc nem a világ vége, hanem az élet része
Ahogy az élet más területén , a szexualitásban is vannak olyan helyzetek, amik félresikerülnek. Ha valamelyikőtöknek vagy mindkettőtöknek kudarc élménye van, azt érdemes nagyon tudatosan kezelni. A szexualitás nagyon sebezhetővé teszi az embert, így a szexben megélt kudarcok könnyen drámává fajulnak. Pedig az biztosan nem segít. A férfiaknál a merevedési gond vagy a korai magömlés, a nőknél a vágy hiánya vagy az orgazmus sikertelensége okoz gyakran problémát.
Az ilyen helyzeteknek, problémáknak számos oka lehet. Ha rikán fordul elő, nem érdemes problémának kezelni! Ilyenkor fontos, hogyan állunk hozzá a saját vagy a másik nehézségéhez. Ha a kapcsolat és szeretet van fókuszban, akkor az ilyen zökkenőkön túl lehet lépni, annélkül, hogy további gondokat generálnánk belőle. Ha azonban a másik egyedileg vagy ritkán előforduló nehézségéből tovább következtetünk és a problémát párkapcsolati problémává generalizáljuk, azzal csak rontunk a helyzeten. Az ilyen helyzetekben tehát érdemes tapintatosnak lenni, nem fokozni a rossz érzéseket számonkéréssel, bűntudatkeltéssel. Az sem jelent feltétlenül párkapcsolati válságot, ha a nehézség hátterében olyan párkapcsolati konfliktusok vagy érzelmi gubancok állnak, ami az összehangolódást akadályozzák. Ilyenkor ezekről érdemes beszélni, de inkább egy nyugodt, későbbi időpontban.
A szexuális összehangolódást segíti az érzelmi összehangolódást. Ha szeretnétek játékos formában beszélgetni a kapcsolatotokról, töltsétek le az ingyenes Párismereti társasjátékomat!
Ajánlom figyelmetekbe Hevesi Krisztina videóját a témában. Sok tévhitről rántja le a leplet 🙂