Az önbizalomhiány 5 ördögi köre

Ha úgy érzed, hogy az önbizalomhiányod van, ebből a helyzetből nem könnyű kimozdulni. Az önbizalomhiány okozta szenvedés mellett még ördögi körök nehezítik, hogy változtass a helyzeten.

Ha ezeket tisztán látod, az máris segít, hogy tudd, hogy mi tartja fent és fokozza a problémád.

De egy következő bejegyzésben arról is fogok írni, hogyan tudsz ezek ellenére is kimozdulni ebből a nehéz helyzetből.

Fontos tisztázni először, hogy mit is jelent az önbizalom, mert az önbizalmat gyakran keverjük az önbecsüléssel, önértékeléssel. Ezek a fogalmak ugyan szorosan összefüggenek, erősen hathatnak egymásra, de mégsem teljesen ugyanazok.

Az önbizalom a saját képességeinkbe, erőnkbe, kompetenciáinkba vetett bizalom. Vagyis arról szól, hogy a jövőben mennyire tudok bízni abban, hogy megoldok, jól kezelek helyzeteket, hogy képes vagyok helytállni.

Nincs önbizalmad változtatni

Ha valakinek az önbizalomhiány okoz gondot, akkor hogyan is tudna bízni abban, hogy tud ezen változtatni? Ahhoz, hogy bármin változtassunk kell némi erőfeszítés és hit, hogy képesek vagyunk rá. De annak, akinek nincs hite önmagában, nincs bizalma abban, hogy képes lesz erre. Vagyis a nehézség plusz nehézséget okoz azzal, hogy akadályozza a változtatást.

Önbeteljesítő jóslatok csapdája

Az önbeteljesítő jóslat vagy Pygmalion effektus azt a jelenséget jelenti, amikor valakivel szemben az elvárásainknak megfelelően viselkedünk és ezzel a viselkedéssel azt segítjük elő, hogy ő az valóban az elvárásainknak megfelelően viselkedjen.

ha önbizalomhiányod van, akkor jó eséllyel ezt direkt és indirekt módon is kommunikálod a környezeted felé, ezzel gyakorlatilag meggyőzöl másokat, hogy ők se bízzanak a képességeidben. Ezek után értelemszerűen, amikor pedig ők nem bíznak a képességeidben (hiszen te meggyőzted őket erről), akkor ez igazolja számodra a saját vélekedésed önmagadról.

Példán keresztül: Ha félsz szerepelni, akkor igyekezni fogsz elkerülni, hogy a főnököd rád bízza, hogy prezentálj. Vagy direkt módon: „Én ebben nem vagyok olyan jó, beszéljen inkább xy!” vagy kevésbé direkt módon soha nem jelentkezel ilyen feladatra, sőt, igyekszel sok mást elvállalni, ha tudod, hogy nemsokára felmerül a „ki prezentál?” kérdés, hogy addigra neked már sok feladatod legyen és logikus legyen, hogy nem rád bízzák. Ha ezt kellő ideig csinálod, akkor bizony elkönyvelik, hogy te ebben nem vagy jó, nem vagy rá alkalmas és egy idő uténa főnököd is úgy fog kezeln, hogy te ebben nem vagy jó. Ami megint igazolja számodra, hogy ám, ő is azt gondolja, hogy nem vagyok rá képes. Valószínűleg észre sem fogod venni, hogy te magad győzted meg őt erről.

A magadról kialakított kép is akadályoz a változásban

Ha önbizalomhiányod van, akkor nem tudod megmutatni, aki valójában vagy. Sok olyan helyzet adódik, ahol nem mersz önmagad lenni. Vannak, akik úgy kompenzálják az önbizalomhiányt, hogy nagy önbizalmat mutatnak és vannak, akik inkább felveszik a szürke kisegér szerepet és megpróbálnak beleolvadni a tapétába. Az is jellemző stratégia lehet, hogy valamilyen speciális szerepet alakítasz ki magadnak, ami menekülőutat jelenthet neked, amikor el akarod kerülni azokat a helyzeteket, amiktől tartaszt, hogy nem tudnál benne helytállni. Ilyen szerep lehet például az osztály vagy az iroda bohóca.

Ezek a kifelé mutatott nem önazonos arcok minél inkább fel vannak építve, annál inkább nehezítik, hogy megmutasd a valódi önmagad hiszen egyre inkább társul az eredeti félelem mellé, hogy mit fognak gondolni mások, ha kilépsz az általuk ismert szerepedből.

Amikor véded magad és az önbizalomhiány mégis fokozódik

Akinek nincs önbizalma, az nem pusztán nehezen tesz azért, hogy ez változzon, hanem jellemzően kifejezetten tesz azért, hogy fenntartsa , sőt növelje az önbizalomhiányát. Na persze ezt nem szándékosan teszi.

Ha nem bízol abban, hogy valamilyen helyzetekben helytállsz, akkor azokat a helyzeteket jellemzően kerülöd, hogy védd magad. Nézzük az előbbi példát, hogy félsz kiállni mások elé és beszélni. Mivel azt gondolod, hogy ez neked nem megy, ezért igyekezni fogsz elkerülni az ilyen helyzeteket.

Nyilván kerülöd ezzel a stresszt, amit okoz és kerülöd a kudarcot, amit biztosnak hiszel. Logikus, hogy nem akarunk magunknak rosszat, a stressz kerülése és a kudarcok minimalizálása természetes és egészséges velünk született önvédelmi viselkedés.

Csakhogy ha önbizalomhiánytól szenvedsz, akkor olyan biztos leszel abban, hogy kudarcotvallanál, hogy bizony meg sem kell történnie annak, hogy elkönyveld. Vagyis amikor elkerülöd a helyzetet, hogy kiállj mások elé az élményed az lesz, hogy megúsztad a kudarcot. Ami egyben azt jelenti, hogy tovább csökken az önbizalmad, hiszen ha elkönyveled, hogy egy kudarcot úsztál meg, akkor a fejedben az a saját magad által eltorzított statisztika, ami a sikereid és a kudarcaid listáját tartalmazza nem marad érintetlen.

Ugyanis attól, hogy nem történ meg ténylegesen a kudarc, a te fejedben az lesz, hogy csak azért nem történt meg, mert elkerülted a helyzetet. Vagyis valójában megerősítetted magad abban, hogy biztosan kudarcot vallanál….

Az élet a komfortzónán kívül, avagy amikor az önbizalomhiány pont a megoldási kísérlet miatt fokozódik

Amikor egy önbizalommal teli ember empátia és valódi megértés nélkül közelít az önbizalomhiányhoz, na abból lesznek a „Csak csináld!” megoldások.

Természetesen valóban kell erőfeszítést tenni és kockázatot vállalni, hogy az önbizalomhiány ördögi köreiből kimozdulj, de nem a sokkterápia a jó módszer.

Amikor egy önismereti guru azt hirdeti, hogy csak mozdulj ki a komfortzónádból, akkor elfelejti, hogy milyen hatalmas stresszt okoz, ha az ember olyan helyzetekbe kényszeríti bele magát, amitől retteg.

Amikor egy önbizalomhiánnyal küzdő ember összeszedi az erőforrásait és ilyen tanácsoknak engedelmeskedve bevállal egy olyan dolgot, amitől retteg, mert meg van győződve róla hogy nem képes rá, akkor jó eséllyel csak rontani fog a helyzeten.

„Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, mindenképp igazad lesz.” Henry Ford

Ebben az esetben sajnos ez igaz és nagyon visszavetheti azt, aki megpróbál változtatni.

Ebből már sejthetitek is az egyik gyakorlati tanácsom, kis lépésekben változtass!

A következő bejegyzésben a gyakorlati tanácsok jönnek, hogy hogyan lehet kiszabadulni ezekből a körökből.

Ha biztosan nem akarsz lemaradni, akkor iratkozz fel az értesítőre:

Ha pedig elindulnál az önbizalomfejlesztés útján:

Megosztás:

Önérvényesítés

Sokaknak okoz problémát az önérvényesítés, a saját érdekeinek képviselete.

Ha nem tudsz nemet mondani, pedig valójában azt szeretnél,

ha gyakran érzed úgy, hogy háttérbe szorulsz,

ha félsz őszinte lenni,

ha folyamatosan bizonytalan vagy abban, hogy mások elfogadnak- e

vagy úgy érzed, hogy csak bizonyos feltételekkel fogadnak el,

ha néha már abban is bizonytalan vagy, hogy mit szeretnél valójában, akkor érdemes foglalkozni azzal, hogy mik azok a gátak, akadályok, hiedelmek, amik nem engedik, hogy igazán az legyél, aki vagy !

Ha magadra ismertél a fentiekben, akkor valószínűleg régóta érzed már így.

Sajnos pont azok, akik küzdenek ezekkel a nehézségekkel azt is gondolják, hogy nem érdemlik meg, hogy erre időt és pénzt fordítsanak.

Mert valahol hátul, az egész mélyén általában ott van az a gondolat, hogy ” nem vagyok fontos” .

De! Fontos vagy! Értékes vagy! 

Megérdemled, hogy végre te is lásd ezt! Ebben tudok segíteni.

Az önérvényesítés kapcsán érdemes elolvasnod ezt a bejegyzést is:

És érdemes megnézned ezt a videót is:

Megosztás:

Önismeret és párkapcsolat

Egy hosszú sorozat végéhez érkeztünk. Az önismeret és párkapcsolat sorozat 7 héten keresztül futott. Úgy gondoltam, érdemes ezt a hetekig tartó témát egy kicsit összerendezni. A fogalmakat egymással összefüggésben nézni, mert valójában nem külön hatnak, hanem egy rendszer részeikén.

Az önismeret és a többiek

Minden, amit tudok magamról, hogy milyen vagyok, hogyan működök, mik az erősségeim, mik a gyengéim. Hogyan lettem az , aki, hogyan hatottak rám az életem eseményei, mire számíthatok magamtól a jövőben, az mind az önismeret része.

Az önreflexió

Az önismeret egyik legfőbb eszköze az önreflexió . De csak akkor képes hatékonyan működni, ha mögötte ott van, a stabil önbecsülés és a reális önértékelés. Miért? Mert hiába figyelem meg magamat, ha nem vagyok képes befogadni az információt. Ha az önmegfigyelésem ahhoz vezet, hogy hibát találok vagy gyengeséget, az azzal való szembenézést meg fogom próbálni elkerülni, ha az a stabilítást veszélyezteti. Márpedig, ha az önbecsülés ingatag, akkor minden negatív tartalom magamról, veszélyeztetheti a stabilitást. Akkor nem leszek objektív. Mivel szeretjük fenntartani az énképünk állandóságát, így ez az önvédelem már eleve nehezíti az új információk bejutását. Ha pedig az információ még negatív is, valamilyen gyengénkre mutat rá, akkor már duplán nem vagyunk motiváltak befogadni. Így torzítani fogunk.

Ha azonban az önbecsülésünk stabil és motiváltak vagyunk fejlődni, változni, akkor elbírjuk annak a súlyát, hogy szembe kell esetleg néznünk saját gyengeségeinkkel, hogy azokon változtassunk. Ilyenkor a stabil önbecsülés megadja azt az alapot, hogy az értékességem nem függ szorosan össze a teljesítményemmel, ha hibázom vagy valamiben gyenge vagyok, akkor is értékes és szerethető vagyok. Ez segít abban, hogy az önismeret valóban fejlődjön.

Az önszeretet

Az önszeretet és az önbecsülés szintén kéz a kézben jár. Nehéz elkülöníteni őket. A belső önbecsülés saját értékességünknek és szerethetőségünknek biztos tudata, míg az önszeretet már egy érzelmi élmény és egy aktív cselekvés önmagunk irányába. De a kettő szorosan összefügg. Ha az önbecsülés alapjai rendben vannak, akkor az önszeretet nem nehéz. Akinek azonban az önbecsülése bizonytalan vagy kifejezetten alacsony a belső önbecsülése, az azt szokta megélni, hogy nem tudja szeretni magát. Viszont, a szeretet is képes hatni az önbecsülésre, így ha elkezd saját magával szeretteljesen viselkedni, az segíthet a belső önbecsülés fejlesztésében.

Az önértékelés

Az önértékelés jó esetben reális és pozitív, a kis pozitív torzítás sem okoz gondot, viszont jó hatással van az önbizalomra. A reális önértékelést a fejlett önreflexió szolgálja legjobban, hiszen az önértékelést, mint az önismeret részét önreflexióval fejleszthetjük. Ám nem mindegy, hogyan figyeljük magunkat! Fontos, hogy objektívek legyünk, ez vezet a reális képhez. Ehhez pedig, ahogy fent is említettem, szükségünk van az önbecsülés stabilitására, hogy ne legyen szükségünk a torzításokra.

Ha az önbecsülés rendben van és szerettel tudunk magunk felé fordulni, akkor el tudjuk fogadni, hogy adott területen az önértékelésünk alacsony. Vagy akár be tudunk fogadni olyan információt is, ami azt mutatja, hogy egy olyan területen követtünk el nagy hibát, amiben egyébként jónak tartjuk magunkat. Mert ez a stabilitás azt adja, hogy nem fekete-fehér a gondolkodás, vagyis, ha valamit már 50x jól csináltam és most elszúrtam, akkor nem dől össze a világ, nem jelenti azt, hogy ” na, ebben sem vagyok jó!” , ” Ez sem megy” stb. Pontosan annyit jelent, hogy bár nagyon jó vagyok ebben, ebben is tudok hibázni és most ez történt. És nem megsemmisülve, hanem elfogadva ezt, kereshetem a megoldást, hogy vajon mi történ.

Ha viszont egy hiba szétzilálja az egész képemet magamról, akkor nem fogom beengedni az énképembe, hanem találok rá magyarázatot, hogy miért történt úgy, ahogy. A leggyakoribb megoldás ilyenkor az, hogy a saját hibámat másokra hárítom.

Az önbecsülés

Ahogy fentebb már kiderült, az önbecsülés az alap, amire az egész vár épül. Ha a belső, statikus része gyenge, akkor nagyon kemény munkával próbáljuk a külső önbecsüléssel stabilan tartani. De ez a kemény munka valójában folyamatos szenvedést, másoknak való megfelelési kényszert, folyamatos belső feszültséget és szorongást okoz. A vágyott stabilitás sosem jön el. A belső önbecsülés rendbetétele nélkül sosem lesz nyugalom, mert aki a teljesítmény fügvényében tudja csak magát értékesnek érezni, az akkor is retteg, ha a csúcson van. Hiszen egyrészt attól fél, hogy ” lebukik” hiszen belül ott marad az értéktelenség élménye, másrészt sosem állhat le, hiszen akkor az önbecsülése veszélybe kerül. Nem követhet el hibákat, nem pihenhet, nem lazíthat.

Az önbizalom

Az önbizalom a legszorosabb kapcsolatban az önértékeléssel van , hiszen azokon a területeken tudunk bízni abban, hogy képesek vagyunk teljesíteni egy feladatot, megfelelően kezelni egy helyzetet, amely területeken jónak érezzük magunkat.

Az önbizalmat viszont gyakran viselkedés alapján ítéljük meg a másik embernél. Ami azért érdekes, mert aki nagy önbizalmat mutat, az egyáltalán nem biztos, hogy meg is éli az önmagába vetett valódi bizalmat.

Előfordul , hogy az önbecsülés alacsony szintje irreális önértékeléshez vezet adott területeken, ilyenkor látjuk azt, hogy valaki kifejezetten magabiztos, ám ez a magabiztosság inkább álca, a bizonytalanságot takargatja vele. A bizonytalanság ellen úgy védekezik, hogy kirekeszti azokat az információkat, amik az önértékelését negatívan befolyásolnák és ezáltal egy torzult önértékelés jön létre, ebbe kapaszkodik , hogy önbizalmat mutasson. Ez a fajta magabiztosság gyakran arról ismerhető fel, hogy az ilyen ember mások fölé szeretne kerekedni, versengő, kritikus és folyamatosan úgy gondolja, hogy védenie kell a pozícióját.

Ezzel szemben a valódi önbizalom, amikor bízunk saját képességeinkben, mert mind az önbecsülésünk védőhálója ( hibázhatok, attól még nem leszek kevésbé értékes, ha valamit elrontok), mind a pozitív önértékelés ott van a háttérben nem másokhoz képest jelenik meg. Az ilyen önbizalommal rendelkező ember nem fél folyamatosan a kudarctól, bukástól, hibától, kritikától, így nincs s szüksége rá, hogy versenyben és hierarchiában gondolkozzon. Sokkal nyitottabb az együttműködésre, hiszen nem kell védenie magát.

Az önérvényestítés

Az önérvényesítéshez szintén szorosan kapcsolódnak az eddigi fogalmak. Az önreflexió segít abban, hogy tisztában legyünk saját szükségleteinkkel, határainkkal, képességeinkkel gyengéinkkel, amik az önismeret részét képezik. Egy érdekütközés vagy konfliktushelyzet esetén fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy pontosan mi is az, amit szeretnénk, a saját érdekünk mögött milyen szükséglet húzódik meg, a másik kérése mennyire fér bele a határainkba.

Az önszeretet és önbecsülés alapját adják az önérvényesítésnek, hiszen arról gondoskodunk, annak a szükségleteit tartjuk fontosnak, akit becsülünk és szeretünk. Így ha saját magunkat nem becsüljük és nem szeretjük, akkor az nagyon megnehezíti a saját érdek képviseletét. Hiszen azt fogjuk gondolni, hogy ” én nem is vagyok olyan fontos”, „nem érdemlem meg” stb. A dolog fordítva is működik. Ha megvédjük a szükségleteinket, kiállunk magunkkért az egy szeretetteli viselkedés önmagunk felé, ami az önbecsülést is erősítheti. Akinek nehezére esik az önérvényesítés az az olyan helyzetekkel kapcsolatban, amikor ki kell állnia magáért kevés önbizalmat él meg. Viszont , ha fejleszti magát ezen a téren, akkor a pozitív élmények, az önérvényesítésben elért sikerek növelik az önbizalmát.

Hogyan jelenik meg ez az egész a párkapcsolatokban?

A cikksorozat minden részében írtam a teljesség igénye nélkül példákat, területeket arra nézve, hogy a párkapcsolatban miért fontos az egyén önismeret, önreflexiója, önszeretete, önértékelése, önbecsülése, önbizalma és önérvényesítése.

Az ezekkel kapcsolatos problémák számos ponton okozhatnak gondokat és mivel egy párkapcsolatban két ember van, így mindkét ember ilyen prolémái összeadódnak.

Egyensúly a párkapcsolatban

Ha általánosságban beszélünk ezekről, akkor azt lehet megfigyelni, hogy ha egy párkapcsolatban az egyik fél egyensúlya borul, akkor a kapcsolat egyensúlya és a másik fél egyensúlya is veszélybe kerül. Ha valaki instabil, könnyen elveszti az egyensúlyát, akkor a rendszer, amiben jelen van arra fog törekedni, hogy ezt valahogy kiegyenlítse, ami a másik fél egyensúlyának kárára megy.

Aki saját magával „nincs jóban”, saját értékessége kapcsán kételyei vannak, nem tudja szeretni magát vagy nem képes érvényesíteni magát, az a másik fél bármilyen nehézségét, problémáját, válságát „magára húzza”.

Ha nem vagyok biztos magamban, akkor nagyon nehéz hinni abban, hogy én és valaki más képesek vagyunk működtetni egy kapcsolatot. Így bármilyen nehézség történik, azt egyrészt könnyen felnagyítom, másrészt hajlamos leszek a helyzetet a saját szubjektív szemüvegemen keresztül értelmezni. A bizonytalan ember könnyen érzi úgy egy kapcsolati hullámvölgyben, hogy mindennek vége, ha a másiknak valami rajta kívülálló problémája van, azt hajlamos magára vonatkoztatva értelmezni. Ha a másik fél érzékeli a bizonytalanságot, az az ő kommunikációját is torzítani fogja, hiszen nem szolgálja a kapcsolat érdekét, hogy bizonytalanság legyen, ezért az őszinte kommunikációt ez gátolni fogja, hiszen ha minden apró probléma megfogalmazása súlyos krízist okoz, akkor az őszinteség nem tűnik kifizetődőnek. Így a nem őszinte kommunikáció további rejtett folyamatokat generálhat, ami aztán folyamatosan rombolóan hat a kapcsolatra.

A megfelelelési vágy

Negatívan hathat az is, ha a közös feladatok, döntések kapcsàn az egyik felet erősen vezérli a környezetnek való megfelelés vágya. Akinek folyamatosan szüksége van mások jóváhagyására ahhoz, hogy saját magát rendben lévőnek érezze az nem szabad. A döntéseit, a megoldásait folyamatosan befolyásolja a megfelelni vágyás, sokszor maga sem tudja, hogy ő maga valójában mit szeretne az adott dologgal kapcsolatban. Így, amikor közös döntéseket kell hozni, kaput nyit olyan külső hatásoknak, amik bonyolítják a döntést, hiszen ezekben a helyzetekben a legfontosabbak a pár illetve a saját család szempontjai, minden más csak ezután jöhet. De aki megfelelni vágyik annak nem csak az egyéni önérvényesítéssel lehet gondja, hanem a család határainak megvédésében is. Ezt a másik fél úgy élheti meg, hogy nem lojális hozzá a párja. A félelem, hogy mások mit gondolnak rés lehet a közös pajzson.

Irreális pozitív önértékelés és látszat önbizalom

A másik fent is említett gyakori probléma, amikor a gyenge önbecsülés mellett valaki irreálisan pozitív önértékeléssel és látszatra nagy önbizalommal rendelkezik. Mivel az ilyen ember folyamatosan úgy érzi, hogy védekezni kényszerül,  ezért folyamatosan tàmad. Egy párkapcsolatban ez általában úgy jelenik meg, hogy hajlamos gyakran kritizálni másikat, nem ismeri el a saját hibákat, sőt jellemző rá, hogy a másik félre hárítja. Nehéz vele együttműködni, kevéssé nyitott a kompromisszumra. Jellemző, hogy a másik fél úgy éli meg, hogy ” nem lehet vele beszélni” , mert minden olyan felvetést, ami problémák megbeszélésére irányul a személye elleni támadásnak él még és általában támad. 

Agresszív és passzív agresszív konfliktuskezelés

Az agresszív vagy passzív agresszív konfliktus kezelési módok is rombolják a kapcsolatot. Ezeknek a rendszeres használata kialakulhat a fenti okokból vagy más okból is. De a legtöbb esetben bizonytalanság, bizalmatlanság, félelem van ezek mögött. Ezek külön-külön és együtt is megjelenhetnek. Előfordul, hogy egyik félnél jelenik meg mindkettő, de gyakran az egyik agresszív konfliktuskezelési módjára válasz a másik passzív agresszív viselkedése vagy fordítva.

Te magad légy a változás

Természetesen ezek mind leegyszerűsített és szélsőséges példák. Nagyon ritkán jelennek meg ilyen tisztán, erőteljesen és önmagukban. A kapcsolatok dinamikája ennél sokkal bonyolultabb és gyakran ezek a minták, működésmódok csak adott témákban, területeken jelennek meg. 

A jól működő kapcsolatokban is előfordulhatnak ilyen elemek, hiszen senki sem tökéletes. Mindenkinek van múltja, vannak sérülései, amik befolyásolják a reakcióit, a működését.

Ezért azt javaslom, hogy ezt és a hasonló írásokat olvasva mindenki inkább a saját önismeretén, kapcsolatban betöltött szerepén dolgozzon és ne a párja hibáit, rossz működéseit próbálja ” diagnosztizalni”! 

A sorozat címe nem véletlenül önismeret és párkapcsolat. A cél csak saját magunk fejlesztése lehet, hiszen a másik megváltoztatására tett kísérlet inkább problémákat okoz, mint hasznot hoz.

A párkapcsolat egy rendszer, így, ha az egyik változik, a kapcsolat is változik. A párkapcsolati problémák pedig nem egyik vagy másik fél problémái, hanem közös, sok összetevős problémák, amiket közösen lehet megoldani. 

A bejegyzéshez kapcsolódó videó:

Megosztás:

Hogyan ne csavarodjunk be a bezártságtól?-Küzdj a maximalizmus ellen!

A múlt héten indult bejegyzéssorozat célja, hogy olyan szempontokat, ötleteket, gondolatokat osszak meg veletek, ami ebben a speciális helyzetben különösen hasznos lehet. A múlt heti bejegyzés a munkaszervezésre koncentrált.

Hogyan ne csavarodjunk be a bezártságtól?- Munkaszervezés

Ezen a héten a maximalizmusról írok és arról, hogy miért és hogyan érdemes küzdeni ellene.

Mi a baj a maximalizmussal?

A maximallizmus első látásra jó dolognak tűnik. Miért baj mégis, ha valaki elszántan szeretne tökéleteset létrehozni? Úgy általában azért, mert nem lehet. Ha a tökéletességre törekszünk, az az esetek többségében irreális. Ha a maximalizmus csak az életünk, feladataink egy bizonyos területén alkalmazzuk és ezen a területen is el tudjuk fogadni az apróbb hibákat, akkor a maximalizmus előrevivő, teljesítmény és önértékelés növelő is lehet. Ha azonban túl széles területen gondolkodunk így, a hibákat nem tudjuk elfogadni, örökké elégedetlenek vagyunk, az önértékelésünket folyamatosan rombolja, hogy nem tudunk úgy teljesíteni, ahogy elvárnánk magunktól, a hibákra fókuszálunk és nem vesszük észre a sikereket, ha halogatsz vagy elkerülsz feladatokat csupán azért, mert tudod, hogy nem tudod tökéletesen teljesíteni, akkor a maximalizmus nem előrevisz, inkább gondokat okot.

Ha folyamatosan kritizálod magad vagy mások vélt vagy valós kritikáitól félsz, ha úgy gondolod, hogy csak a tökélet elég jó, ha egy apró hiba is elégedetlenséghez, szégyenérzethez vezet, akkor ez a fajta gondolkodás rombol téged.

Miért kell küzdeni a maximalizmus ellen?

A fenti okokon túl most van még egy okunk arra, hogy tegyünk a maximalizmus ellen. Ez a fajta irreális maximalizmus rengeteg időt vesz el, akadályozza a hatékony feladatmegoldást és megnöveli a stresszt. Jelenleg krízishelyzetben vagyunk. A járvánnyal járó életmódváltozások olyan helyzetet teremtenek, amiben még nem voltunk. Ez az új helyzet újfajta alkalmazkodást, rugalmasságot és új megoldások keresését kívánja, miközben erős stresszhatás alatt vagyunk. Maga a járvány önmagában komoly stresszt okoz, hiszen sok dolog kiszámíthtatlan. A legtöbben nem tudjuk, hogy ha elkapjuk a betegséget, akkor mennyire veszélyes számunkra, nem tudjuk, hogy meddig kell bezárva vagy korlátozások mellett élnünk, nem tudjuk, hogy lesz-e olyan megoldás, amivel visszatérhetünk a régi életmódunkhoz vagy az életünk végleg megváltozik és egy új, teljesen másképpen működő világ fog körülenni minket, nem tudjuk, hogy a járvány felfutása mennyire terheli túl az egészségügyi rendszert, baj esetén mennyire kapunk majd segítséget.

Ezek önmagukban nagyon erős stresszhatások. Az életünk alapjaiban vált kiszámíthatatlanná, amihez nem vagyunk hozzászokva. Hasonló helyzet nem volt eddigi életünk során, ezért az alkalalmazkodásra nincs receptünk, most kell kitalálnunk, „hogy kell” élni ebben a helyzetben.

Ehhez hozzájön még egy sor konkrét nehézség. Az otthoni oktatás a gyerekeknél és a szülők otthoni munkavégzésének összehangolása komoly nehézségekkel jár. Az időseknek gyakran a hosszantartó magánnyal kell megküzdeniük. A kamaszoknak a társas élet hiánya nagy veszteség egy olyan életszakaszban, ami rövidideig tart és nagyon hangsúlyos benne a csoporthoz tartozás, az egymással kapcsolódás. Sokaknak ellehetetlenül a munkavégzése és veszélybe kerül a megélhetése. További gondokat okoz, a kis térben való öszezártság, a megnövekedett házimunka, vagy a szükséges fogyasztási cikkek beszerzésének bonyolultabbá válása. Lehetne még sorolni.

Ebben a helyzetbe nem kérdés, hogy a stresszt, ami ér minket, érdemes csökkenteni. A Mit tehetünk a lelki békénk megőrzéséért járvány idején? című bejegyzésemben írtam már néhány szempontot arra, hogyan stresszt csökkenteni. De mégjobb, ha a stresszt nem levezetni próbáljuk, hanem ahol tudjuk, megelőzzük a kialakulását. Az egyik olyan terület, ahol ez lehetséges és ésszerű, a maximalizmus.

Mi áll a maximalizmus hátterében?

Gyakran a maximalizmus gyermekkorból ered. A szülők magas elvárásai felénk vagy saját maguk felé lehet oka, hogy azt gondoljuk, hogy csak a tökéletes az elég jó. Ha az a vélekedés születik meg a fejünkbe, hogy akkor vagyunk szerethetőek, ha valamit leteszünk az asztalra, ha csak a komoly teljesítményért jár dicséret, elismerés szeret, akkor ahhoz, hogy megkapjuk azt a szeretetet, amire szükségünk van a komoly teljesítményekért fogunk küzdeni. A szüleink elvárásai belső hanggá válhatnak így saját magunk támasztunk olyan elvárásokat magunkkkal szemben, amit nehéz megugrani. A túl magas elvárások nem csak gyerekkorban hatnak ránk. Ha a számunkra fontos emberektől az az üzenet jön, hogy a szeretet feltételes, csak akkor vagyunk szerethetőek, ha teljesítjük az elvárásaikat, az szintén okozhatja a saját magunkkal szembeni elvárásokban a túlzásokat.

A gyerekkorban rögzült vélekedések a teljesítményről, a hibákról , arról hogy mi az elvárható, akkor is tudnak kárt okozni, ha a jelenben olyan társsal és barátokkal vagyunk körülvéve, akik nem a fejünkben lévő vélekedése szerint működnek.

Ha valakinek erős szabályként van az az elképzelés a fejében, hogy ha nem nyújt tökéleteset, akkor nem szerethető vagy értéktelen, akkor hiába van olyan párja vagy barátja, aki a teljesítményétől függetlenül szereti és értékeli, a saját belső szabály nem engedi, hogy ezt észrevegye vagy elfogadja.

Az ilyen vélekedések ahhoz vezetnek, hogy ne tudj örülni a sikereknek, mert a 99%-os teljesítményből az 1% hibára koncentrálsz. A hibákhoz, tévedésekhez, kudarcokhoz szégyenérzet és félelem társul. Ez a félelem akár egészen komoly rettegés is lehet, amit nem tudsz magadnak racionálisan magyarázni, de a gyökere általában a gyerekkorból ered. A kisgyerek, ha azt érzi nem szeretik, elutasítják, akkor a magára maradás félelmét éli meg. A magány, a társadalomból, csoportból való kizárás a felnőtt embernek is nagyon ijesztő, az ilyen félelem nagyon erősen hat ránk. A kisgyermeknél ez mégerősebb, hiszen számára a kötődés, a felnőtt szeretete és gondoskodása elengedhetetelen a túléléshez. Ezért, ha gyerekkorban elutasítást, szégyenérzetet kapcsolunk a hibákhoz, az egész életünkben képes olyan félelmeket generálni, ami még azt is megakadályozza, hogy valójában belegondoljunk, mitől is félünk, mi is a valódi következménye annak, ha ötös helyett négyest kapunk vagy elkövetünk egy hibát a munkánkban.

Mit tehetsz a maximalizmus ellen?

A maximalizus elleni küzdelem nem feltétlenül azt jelenti, hogy direkt hibákat követünk el, vagy gyatra munkát végzünk. Azt sem jelenti, hogy ami fontos, abban nem törekszünk minél jobb teljesítményre. Nincs semmi rossz abban, ha valaki jó teljesítményt akar nyújtani, valami értékeset akar létrehozni vagy fontos számára a precíz munkavégzés. Nem önmagában a magasra tett léc okoz problémát. A nagy célok lehetnek motiválóak és előrevivőek. Ahhz, hogy valami igazán nagy teljesítményt érjünk el, magasra kell tenni a lécet. A jó vagy reális maximalizmus és a romboló vagy irracionális maximalizmus között a lényegi különbség a hajtóerő. Aki nem fél a hibáktól, nem él meg szégyent, hanem megbocsátó magával, a hibákat a folyamat természetes részének tekinti, azt előre viszi a nagy cél, amit kitűzött. A gond azzal van, ha büntetjük magunkat, ha nem szabadon döntünk arról, hogy valamire mennyi időt és energiát szánunk, hanem egy erős kényszert érzünk rá és, ha ennek nem engedelmeskedünk annak bűntudat, félelem és szégyenérzet a következménye. A maximalizmus elengedése a szabadságról szól, arról, hogy ne a(z) (ön)büntetéstől félve cselekedjünk!

Helyezd át a fókuszt a folyamatra!

A végeredmény helyett tartsd fókuszban a folyamatot! Ne arra törekedj, hogy a munkád végeredménye tökéletes legyen, hanem arra, hogy a képességeidhez és lehetőségeidhez mérten a legjobbat nyújtsd! Ha erre törekszel egy számodra fontos dologban, akkor kihozod magadbl a maximumot, de nem vársz magadtól irreálisat, hiszen figyelembe veszed a lehetőséget is, hogy adott körülmények között mit tudsz kihozni magadból.

A jelenlegi helyzetben például lehet, hogy az otthoni munkavégzés nem teszi lehetővé, hogy tökéletes munkát végezz és ezért folyamatosan marcangolhatod magad. Vagy kihozod a helyzetből a legtöbbet , amit lehet és örülsz annak, hogy ezen a nehezített pályán megtetted, amit csak megtehettél.

Légy magaddal igazságos!

Gyakran úgy értékeljük magunkat, hogy nem vesszük figyelembe azt a tényezőt, hogy a teljesítmény és az értékelés között eltelt időben változhattak dolgok. Ha egy feladat végén visszamenőleg értékeled a munkát, a legtöbbször – már csak a feladatból nyert tapasztalatod alapján is- tudsz olyan dolgokat, amiket az elején nem tudtál. Ilyenkor nem igazságos, ha a jelenlegi tudásod alapján a saját szemedre hányod a folyamat elején elkövetett hibákat, amiket azért követtél el, mert ez a tudás még nem volt a birtokodban. Ezt a tényezőt gyakran elfelejtjük.

Korrekt összehasonlítások

A maximalizmust gyakran táplálja, hogy a másokkal való összehasonlításban is gyakran igazságtalanul bánunk magunkkal. Ez nagyon jellegzetesen jelenik meg a közösségi média hatására. Amikor azt látjuk, hogy az ismerőseink mind jól teljesítenek valamiben, akkor hajlamosak vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy „a többiek” mindent jól csinálnak, mi meg nem tudjuk ezt hozni. A torzítás viszont az ebben, hogy „a többiek” egy összegyúrt kép, sok ismerős alapján. Vagyis az egyik ismerősünk a gyerekét szórakoztatja kreatívan, a másik fogy a karantén alatt, a harmadik új nyelvet tanul, a negyedik csodálatos kenyereket süt. De ők négy külön ember, akik csak 1-1 dologban jeleskednek, más dolgokban meg valószínűleg kevésbé. Ha úgy akarjuk megugrani a „a többiek” teljesítményét, hogy mindenki legjobb teljesítményéből gyúrjuk a fiktív másikat, akkor nincs esélyünk, mert nem egy valós emberrel hasonlítjuk össze magunkat.

Legyél kutató! Szeresd a hibáid!

Ha a világot a kisgyermek vagy a kutató szemével nézzük, akkor hamar rájövünk, hogy a hibák mennyire természetesek és mennyire hasznosak. Amikor egy kutató felállít egy hipotézis és azt a kutatás nem igazolja, akkor nem dönt úgy, hogy gyatra munkát végeztem, nem is írok erről, hiba volt. Mert az, hogy a hipotézist nem igazolta a kutatás legalább olyan érdekes és informatív, mintha igazolta volna. Sőt, néha még érdekesebb is. Szóval ilyenkor a kutató tovább kutat. A hibák nagyon tanulságosak tudnak lenni és nem az az egyetlen tanulságuk, hogy legközelebb nem követem el. Sokszor maga a hiba mutat rá, hogy mik a jó működések és jó hozzáállások és mi nem. Szóval ne haragudj magadra, ha hibát követsz el, hanem próbálj meg a lehető legtöbb információt kinyerni belőle!

Az egész életünk tanulási folyamat

Aki maximalista, sokszor egészen konkrét tanulási folyamatokra mint mondjuk egy új számítógépes program megtanulása vagy az autóvezetés tanulása sem tud úgy nézni, mint folyamatokra. Első pillanattól, amikor elkezdi tanulni, azt várja magától, hogy jól teljesítsen. De a tanulás egyszerűen nem így működik. Érdekes, hogy a pici gyereknél még másképpen látjuk. Gyönyörködve nézzük, ahogy először elindul, sután, le-letottyanva vagy amikor beszélni kezd és keveri a betüket, nem jól mond még egy szót, ahogy próbálkozik. Minden tanulási folyamat ilyen, természetes, hogy sok hibával, bizonytalansággal indul és a valódi siker a fejlődés, a folyamatos javulás, nem a végeredmény.

A járvánnyal való együttélésben, a bezártsághoz való alkalmazkodásban a legnagyobb jóindulattal is csak totyogók vagyunk. Szóval, amikor nem sikerül jól megszervezni a napot, nem fér bele az időbe, amit terveztél, hegyekben áll a házimunka vagy úgy érzed, hogy nem tudsz olyan körülményeket teremteni, amire szükséged van, akkor nézz magadra azzal az elnéző szeretettel, amivel a totyoogó gyermekre, aki már jár, de még közel sem tökéletesen, néha letottyan, keresi az egyensúlyt, de halad!

Nézd ezt is folyamatában! Fejlődtél-e tavasz óta? Sikerült -e megtalálniműködő megoldásokat? Sikerült -e kitalálni milyen fix pontok kellenek a napirendben? Ha így nézed, valószínűleg bőven lesz sikerélményed.

Nézd meg a bejegyzéshez kapcsolódó videót is!

Megosztás:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/palagyik/public_html/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/palagyik/public_html/wp-content/plugins/really-simple-ssl/class-mixed-content-fixer.php on line 107

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/palagyik/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/class-cookie-blocker.php on line 452