Fontos kérdés, hogy fel tud- e készülni egy pár a szülővé válásra? Tud- e tenni azért, hogy a gyerek születése utáni időszak könnyebb legyen?
Részben igen. Rengeteg tényezőt , ami könnyíti vagy nehezíti a szülővé válást nem tudunk befolyásolni. De vannak olyan tényezők, amik rajtunk múlnak és nagyban megkönnyítheti ezt az időszakot, ha jó alapról indulunk.
Aki pedig úgy olvassa ezt a bejegyzést, hogy már nem a felkészülés fázisában tart, akkor is kaphat szempontokat arra nézve, hogy ha nehézségei vannak, mik azok az alapvető dolgok, amiknek a rendbetétele segíthet.
Jól működő párkapcsolatban könnyebb szülővé válni
Ne legyen semmi a szőnyeg alatt, mert hasra fogtok esnie benne!
A gyermekszületés a szülővé válással és sok új kihívással általában többféle és több konfltust okoz. Ez önmagában nem baj, természetes, nem jelenti, hogy gond van a kapcsolattal. Pusztán annak a jele, hogy az új kihívások megkívánják tőlünk, hogy rengeteg eddig ismeretlen helyzetben és problémára találjunk közös megoldást.
Viszont, ha a gyerekvállalásba úgy vág bele egy pár, hogy már eleve vannak megoldatlan, visszatérő konfliktusok, az nehezíti a helyzetet. A korábban meglévő konfliktusok az időhiány, energiahiány, alváshiány és stressz hatására gyakran eszkalálódnak. Olyan konfliktusok, amik kettesben kellemetlennek voltak,de nem okoztak kapcsolati válságot, ebben a helyzetben gyakran sokkal nagyobb problémává válnak.
Legyen jól működő megoldásorientalt probléma kezelési módszeretek!
A konkrét megoldatlan problémáknál is nagyobb nehezítés, ha alapvetően nincsenek megfelelő problémamegoldó mechanizmusok a kapcsolatban.
Ha az a tapasztalatotok, hogy ha probléma van, ha nem értetek egyet, akkor nem tudjátok megbeszélni, nem tudok megoldást találni, akkor szinte biztos, hogy a gyermek születése komoly krízist fog okozni.
Igen ritka, hogy egy ilyen nagy változással járó élethelyzet ne járjon nehézségekkel, konfliktusokkal.
Ha azonban eddig meg tudtátok beszélni a problémákat, feloldani az ellentéteket, akkor tudni fogjátok, hogy keressetek közösen megoldást.
Viszont, ha eddig sem ment ez, csak mivel a problémák kisebbek voltak együtt tudtatok élni ezzel együtt is, akkor ebben a helyzetben nagyon nagy nehezítés, hogy a sok megoldandó helyzet, idő- és energiahiány mellett kell megtanulnotok együttműködni.
Ha gondok vannak az együttműködéssel, akkor jó, ha tudjátok, hogy a konfliktusok megfelelő kezelését meg lehet tanulni. Ajánlom figyelmetekbe Az Újrakapcsoló programom online tréning változatát, amit kifejezetten olyan pároknak készítettem, akik szeretnék megtanulni, hogyan tudját a konfliktusaikat együttműködően megoldani.
Beszéljetek a számotokra fonros értékekről!
A gyereknevelés szorosan kötődik az értékrendhez. Mielőtt belevágunk valakivel a gyereknevelésbe, jó tudni, hogy az kettőnk értékrendje mennyire kompatibilis.
Hogy mit gondoltok arról, hogy az egyes helyzetekben mi a megfelelő szülői reakció, az nagyban függ attól, hogy alapvetően mit gondoltok arról, hogy mi az érték, mi a fontos az életben, mi a dolga a szülőnek és mit nevezünk nevelésnek.
Természetesen nincs két egyforma értékrend, de azért jó, ha a legfontosabb értékekben egyet tudtok érteni.
Nagyon nehéz két olyan embernek együtt gyereket nevelni, aki alapjaiban gondol mást arról, hogy mi a nevelés célja.
A következő bejegyzésben egy kérdéssort osztok meg veletek, ami segít abban, hogy miről érdemes beszélni a gyermekvállalás előtt. Ha nem akartok lemaradni, iratkozzatok fel a bejegyzés értesítőre!
Önismeret és társismeret
A gyereknevelés kemény önismereti munka. Ilyenkor felszínre kerül a saját szüleinkkel való kapcsolatunk. Ahhoz, hogy olyan szülővé váljunk, amilyenek lenni szeretnénk, fontos, hogy előtte érett felnőttként tudjunk működni. Ismerjük a saját határainkat, erősségeinket, gyengeséinket.
Ha már a gyerekvállalás előtt is tudod, hogy vannak olyan gyerekkori sérülések, amiket fel kell dolgoznod, ha tudod, hogy nagyon máshogy szeretnél nevelni, mint amilyen mintát láttál vagy vannak olyan területek, amiben fejlődnöd kellene, akkor jó, ha erre időt és energiát szánsz még a gyerekvállalás előtt.
A gyerekek nagyon erőteljesen tudnak tükröt tartani, ha szülővé válsz nem nagyon lehet megúszni, hogy szembenézz azzal, hogy milyen is vagy. Még akkor is adnak bőven okot a fejlődésre, ha érett, kiegyensúlyozott felnőttként vágsz bele a gyerekvállalásba. Így amit már eleve tudsz, hogy nehézséget fog okozni, azzal érdemes mielőbb foglalkozni.
Ez a kapcsolat szempontjából is fontos, és hasznos, ha nem csak magadat ismered jól, hanem a párodat is.
Amikor a másik szülőként hibázik vagy nem tartja magát azokhoz a nevelési elvekhez, amikben megegyeztetek, sokkal inkább fogsz tudni neki segíteni abban, hogy olyan szülő legyen, amilyen szeretne lenni, ha tisztában vagy azzal, hogy számára milyen helyzetek és miért nehezek.
Ha szeretnétek jobban megismerni egymást, beszélgetni a kapcsolatotokról, akkor töltsétek le az ingyenes Párismereti társasjátékom!
A társasjátékról részletesebb információkat itt találtok